Újabb civil szervezetek nyerték el a Semmelweis Garancia Védjegyet - A pályázat iránt egyre nagyobb az érdeklődés

2015.10.08.
A Semmelweis Garancia Védjegy (SGV) Bizottság legutóbbi döntése alapján újabb – az egészségügy területén működő, közhasznú - civil szervezetek nyerték el az elismerést, többek között a Református Dunamenti Kistérség Diakónia is, amelyet a Hospice Világnapja alkalmából, ünnepélyes keretek között október 4-én Dr. Kiss László az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ főigazgató-helyettese adott át a szervezet vezetőjének. A főigazgató-helyettes beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a hospice ellátásban dolgozók különös figyelmet és megbecsülést érdemelnek és megköszönte minden hospice ellátásban résztvevő szakembernek azt az áldozatos munkát, amellyel segítik a betegeket a mindennapi ellátásban.
A további nyertes pályázók részére október 15-én, ünnepélyes keretek között, Dr. Novák Krisztina az OBDK Főigazgatója adja át a Védjegy elnyerését tanúsító oklevelet.
 
A SGV Bizottság következő ülését október 27-én tartja, ahol az addig beérkezett pályázatokról hozza meg a döntését. A pályázók az OBDK koordinálásával működtetett Semmelweis Garancia Védjegy honlapján lévő nyomtatványok és kapcsolódó dokumentumok benyújtásával önkéntes, saját nyilatkozataik szerinti vállalás alapján két évig ingyenesen használhatják a védjegyet.
 
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) és a Nemzeti Betegfórum által működtetett Semmelweis Garancia Védjegy célja, hogy a társadalom tisztában lehessen azzal, hogy az egészségügy területén és ahhoz kapcsolódóan tevékenykedő civil szervezetek (különös tekintettel a kórházak, egészségügyi intézmények alapítványai) a gyógyításra felajánlott összegeket mire fordítják, és ezáltal elkerülhetőek legyenek az adományok felhasználásával kapcsolatos visszaélések.